68

Ezio ismét észlelni kezdte, hogy hol is van valójában. A kabinba visszatért a fény megszokott kényelmes tompasága. Érezte a falak és a berendezés cédrusfaillatát, látta a kajüt ablakán átszüremlő napfényben táncoló porszemeket, hallotta a fedélzeten dobogó lábakat, a tengerészek kiáltásait és a keresztárbocok recsegését, ahogy felhúzták a vitorlákat.

Elindultak.

A tengeren meglátták egy barbáriai kalóz vitorláit, amiről Eziónak és Pirinek is eszébe jutott régi barátjuk, Al-Szkarab, de a kalózhajó távol maradt, és nem támadta meg őket. A tizenöt napig tartó utazás nagy részében egyedül hajóztak a borhoz hasonlóan sötét, makrélától nyüzsgő vízben, és Ezio többnyire azzal töltötte idejét, hogy hiábavalóan próbálta megfejteni a kulcson látható jelképeket. Bárcsak ott lett volna Sofia, hogy segítsen! Aggódott a nő biztonságáért, és egyre türelmetlenebbül várta, hogy célhoz érjenek.

De végre elérkezett annak a napnak a reggele is, amikor Konstantinápoly kupolái, felhőket karcoló tornyai, falai, haranglábjai és minaretjei megjelentek a horizont alján.

— A délután közepére odaérünk — mondta Piri reisz.

— Minél hamarabb, annál jobb.

A kikötő pont olyan zsúfolt volt, mint mindig, bármennyire is nedves és nyomasztó volt a nap, ráadásul a szieszta idején érkeztek. Különösen sűrű tömeg vette körbe a főmóló végére felállított emelvényen szónokoló hírnököt. Egész csapatnyi janicsár kísérte, lobogó fehér köpenyben. Amíg a vörös dhow kirakodta a szállítmányát, Ezio odament meghallgatni.

— Birodalmi polgárok és külföldi utazók, figyeljetek! A janicsárok parancsára új megszorítások lépnek érvénybe a városba érkezőkkel és onnan távozókkal kapcsolatban! Ezennel bejelentem, hogy tízezer akçe jutalmat kap bárki, minden kérdezősködés nélkül, aki az orgyilkos Ezio Auditore azonnali kézre kerítéséhez vezető információval szolgál!

Ezio hátrafordult, és összenézett Piri reisszel. Piri diszkréten odalépett hozzá.

— Jobb lesz, ha már mész is — mondta. — Nálad van a kulcs?

— Igen.

— Akkor fogd a fegyvereidet, és indulj! A felszerelésed többi részét majd elintézem én.

Ezio egy bólintással megköszönte, majd diszkréten átosont a tömegen, be a városba.

Kerülő úton közelítette meg Sofia boltját, rendszeresen hátrapillantva, hátha követték vagy felismerték. Amikor már majdnem odaért, megkönnyebbülés és örömteli várakozás kezdte eltölteni. Ám mihelyst befordult az utcasarkon, megtorpant. A bolt ajtaja tárva-nyitva, a közelben kisebb tömeg gyűlt össze, és Juszuf orgyilkosainak egy csoportja, köztük Dogan és Kaszim, őrt állt az üzlet előtt.

Ezio odasietett hozzájuk, kiszáradt torokkal.

— Mi történik itt? — kérdezte Kaszimtól.

— Menj be — mondta Kaszim feszülten. Ezio könnyeket látott a szemében.

Belépett a boltba. Odabent nagyjából úgy nézett ki minden, mint legutóbb, de a belső udvarba érve megállt a szívverése az elé táruló látványtól.

Egy padon Juszuf feküdt, arccal lefelé. Egy tőr nyele állt ki a lapockái közül.

— A tőrrel a hátához tűztek egy üzenetet — mondta Dogan, aki követte a boltba. — Neked szólt. Íme. — Átnyújtott Eziónak egy véráztatta pergament.

— Elolvastad?

Dogan bólintott.

— Mikor történt?

— Ma. Nemrég történhetett, még kevés a légy.

Ezio könnyezve és dühösen húzta ki a tőrt Juszuf hátából. A sebből nem folyt ki friss vér.

— Kiérdemelted, hogy megpihenhess, testvérem — mondta halkan. — Requiescat in pace. — Majd kihajtogatta a lapot. Ahmed üzenete rövid volt, de a tartalmától Ezio szinte felrobbant a dühtől.

További orgyilkosok is beléptek az udvarra. Ezio végigmérte őket.

— Hol van Sofia? — sziszegte a foga között.

— Nem tudjuk, hogy hová vitette.

— Más nem tűnt el?

— Sehol sem találjuk Azizét.

— Testvéreim! Úgy látszik, Ahmed azt akarja, hogy az egész város ellenünk forduljon, miközben Juszuf gyilkosa nevetve figyel és vár az Arzenálban. Harcoljatok velem, és megmutatjuk neki, hogy jár, aki szembeszáll az orgyilkosokkal!